A lengyel hatóságok eddig kilenc személyt – lengyel, fehérorosz és ukrán állampolgárokat – gyanúsítottak meg orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók, ezen belül gyújtogatás elkövetése miatt – közölte hétfőn Donald Tusk lengyel kormányfő.
A The Kyiv Independent beszámolt arról, hogy két német-orosz kettős állampolgárt tartóztattak le a hatóságok Németországban, mivel a gyanú szerint szabotázsakciót terveztek.
Három lap közös nyomozása nemrég kiderítette, hogy az amerikai diplomatákat és hírszerzőket megtámadó rejtélyes Havanna-szindrómáért egy olyan „energiafegyver” lehet felelős, amit az orosz katonai hírszerzés, a GRU fejlesztett ki. A szabotázsokat a szolgálat 29155-ös egysége követhette el, amelyet számos, az elmúlt 10 évben Európában történt merénylet mögött sejtenek.
Kirilo Budanov, az ukrán hírszerzés vezetője nyilatkozott a moszkvai Crocus Hall elleni terrortámadás kapcsán - foglalta össze az Ukrajinszka Pravda a televízióban elhangzott legfontosabb gondolatokat.
Egy nyugati hírszerzési jelentés szerint Novica Antics, szerb állampolgár és az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ügynöke, az Európai Unió intézményeibe szivárogva terjeszt Kreml-barát nézeteket az ukrajnai invázióról - számolt be a Politico. .
Oroszország információs háborút folytat a németek belső megosztottságának felerősítésére - jelentette ki Boris Pistorius német védelmi miniszter, miután magas rangú német katonai tisztviselők beszélgetéséről szivárgott ki hangfelvétel az szóló orosz médiában.
A mai nap során zárt ajtók mögött fogják meghallgatni Hunter Biden tanúvallomását az Egyesült Államok alsóházában. A vizsgálat során a Joe Biden elnök ellen indítandó alkotmányos vádeljárás lehetőségét mérlegelik a republikánus képviselők, akik annak ellenére folytatják a nyomozást, hogy kiderült: a vádakkal előhozakodó személyt korábban hazudhatott az FBI-nak.
Az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma bejelentette, hogy sikeresen felszámolt egy kifinomult hackerhálózatot, amely az orosz hírszerzés irányítása alatt állt. Ez már a második ilyen jellegű intézkedés volt az elmúlt két hónapban - írja a Reuters.
Az orosz kémfőnök közölte, hogy Moszkva addig nem állítja le az ukrajnai harcokat, amíg végérvényesen le nem győzték Kijevet - írta a Sky News.
A brit hírszerzés vasárnapi jelentésében az Oroszországon belüli villongásokkal, köztük is a sorozóirodák elleni, a háború kezdete óta rendszeres támadásokkal foglalkoztak.
Egy a finn Yle MOT oknyomozó újságírói által megszerzett bizalmas hírszerzési jelentés szerint Oroszország összehangolt titkosszolgálati támadást akart végrehajtani a Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának megzavarására. A dokumentum, amelyet egy orosz hírszerzőtiszt készített, olyan stratégiákat vázol fel, amelyek tüntetésnek álcázott destabilizációs hibrid műveletek szervezésére irányulnak. Több európai nagyvárosban is akcióra készültek az oroszok. Az eddigi adatok szerint Moszkva terve az lenne, hogy iszlámellenes demonstrációkkal ugrassza össze az európai államokat Törökországgal.
Lengyelország 16 személy ellen emelt vádat, akik állítólag az orosz titkosszolgálattal együttműködve kémkedtek az országban - Írja a Sky News.
A Gázai övezetben folytatott hadművelet felgyorsítására igyekszik rávenni az Egyesült Államok Izraelt, hogy a konfliktus ne befolyásolja Joe Biden amerikai elnök támogatottságát a választások előtt - közölte hétfőn az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája.
Orosz kémek állítólag 2022-ben áramkimaradást okoztak Ukrajnában - állítja a Mandiant amerikai kiberbiztonsági cégre hivatkozva a Sky News.
Ma is kiadta szokásos, napi ukrajnai háborús jelentését a brit hírszerzés. Ezúttal az orosz nők harctéri bevetéséről írnak.
A német haderő, a Bundeswehr beszerzési ügynökségének dolgozó tisztviselőt tartóztattak le Oroszországnak történő kémkedés gyanújával – írja a Reuters.
Teljes felelősséget vállalt a történtekért.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.